művész


Gyulai-Zékány István
5

Gyulai-Zékány István

Született: 1996. március 2. (Debrecen)

Színművész.

A középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán végezte. 10 évig járt a Debreceni Hajdú Táncegyüttesbe, velük rengeteg fellépésen és versenyen vett részt. Érettségi után felvételt nyert az SZFE-re, egy évet töltött gyakorlaton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2020-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

A középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán végezte. 10 évig járt a Debreceni Hajdú Táncegyüttesbe, velük rengeteg fellépésen és versenyen vett részt. Érettségi után felvételt nyert az SZFE-re, egy évet töltött gyakorlaton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2020-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth Csaba osztályában. Egy évig színpadi mozgást tanított a Pesti Magyar Színiakadémia elsős hallgatóinak. 2021-ben a szombathelyi társulat tagja lett.

Vizsgaelőadásai:
Witold Gombrowicz: Esküvő – Henryk, apa (R.: Babarczy László)
Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő – Ignác király, Fülöp (R.: Babarczy László)
Ryunosuke Akutagawa, Müller Péter: A vihar kapujában – Tazsomaru, Férj,favágó (R.: Horváth Csaba)
Brecht/Sia: Jó ember Szecsuánból (Szerelemáru) – Isten, Sen Te, Su Fu (R.: Zsótér Sándor)
Euripidész: Iphigeneia Auliszban – Meneláósz (R.: Krisztik Csaba)
Euripidész: Bakkhánsnők – Pentheusz (R.: Nagy Péter István)
Euripidész: Helené, beavató színház - Theoklümenosz, Theonoé (R. Szokol Judit)
Heinrich von Kleist: A Schroffenstein család - Johann, Barnabe
Dalok a földszintről – Pap, megcsalt Férj, halott (R.: Keresztes Tamás)
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita – Mester, Rjuhin, Poplavszkij (R.: Horváth Csaba)
Federico García Lorca: Yerma – Juan (R.: Molnár G. Nóra)
Szophoklész: A hős - Kar (R. Gaál Dániel)
Piros ló – Gulág – Nowadays – Táncos (Koreográfusok: Herman Flóra, Barna Lilla, Hojsza Henrietta)
Weöres Sándor: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány – Miron főpap, Atanas, Scottus, Öregasszony (R.: Nagy Péter István)
Bartók színháza – Táncos (Koreográfusok: Vadász Kriszta, Ténai Petra, Hojsza Henrietta, Molnár G. Nóra)
Lakatos Menyhért: Füstös - Rácz igazgató (R. Nagy Henrik)
F. S Fitzgerald: Szépek és átkozottak (R. Vadász Krisztina)
Fekete Ádám: Haloktatás márványprotézissel - orvos (R. Fekete Ádám)

Színházi szerepei:

Várkert bazár:
Szepes Mária: A változatlanság hullámhossza - Tem Asvin (R. Bajnay Beáta)

Szegedi Szabadtéri játékok:
W. Shakespeare: Rómeó és Júlia - Áprahám, kaszkadőr (R. Hegedűs D. Géza)

Radnóti Miklós Színház:
F. Schiller: Don Carlos - Henarez (R. Nagy Péter István)

Spirit Színház:
Peter Schaffer: Equus - Alan Strang (R. Czeizel Gábor)

Forte Társulat:
Bartók Béla: V. vonósnégyes - Táncos (Koreográfus: Horváth Csaba)
Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod - Csóka, Csendes elvtárs, Kivertfogú vendég (R.: Horváth Csaba)

Vörösmarty Színház, Székesfehárvár:
John Kander − Fred Ebb − Bob Fosse: Chicago – Lipstick (R.: Horváth Csaba)
W. Shakespeare: Romeo és Júlia - Paris (R. Hargitai Iván)

Koreográfiái:
Stephen Dolginoff: Izgass fel koreográfus (R. Panyik Tamás)
Sardar Tagirovsky: Film - Emlékező én  (R. Sardar Tagirovsky)
Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk - Áts Feri (R. Réthly Attila)
W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - Curio, rendőr (R. Horváth Csaba)

A Weöres Sándor Színházban játszott szerepei:
Vinnai András Bódi Zsófia - Nagy Péter István : Candide Rendező: Nagy Péter István
Áts Feri - Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián : A Pál utcai fiúk Rendező: Réthly Attila
KAPITÁNY/ CURIO/ VALENTIN/ PAP/ RENDŐR - William Shakespeare : Vízkereszt, vagy bánom is én Rendező: Horváth Csaba

A Schroffenstein család

A Schroffenstein család

SZFE
  • Színész
Auer Fesztivál - Veszprém -

Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Színművész.
Az inishmore-i hadnagy

Az inishmore-i hadnagy

Weöres Sándor Színház
  • Egyéb
Az inishmore-i hadnagy.

Az inishmore-i hadnagy.

Weöres Sándor Színház
  • Egyéb
Bartók és Ady

Bartók és Ady

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Weöres Sándor Színház
  • Étienne
Candide

Candide

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Candide  .

Candide .

Weöres Sándor Színház
  • Színész
Don Carlos

Don Carlos

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • HENAREZ
Equus 2021

Equus 2021

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • ALAN STRANG
FILM

FILM

RS9 Színház
  • Emlékező én
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • SZALAY PÉTER
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Weöres Sándor Színház
  • SZALAY PÉTER
Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

SZFE
  • Miron
Szépek és átkozottak

Szépek és átkozottak

SZFE
  • Színész
Szépek és átkozottak

Szépek és átkozottak

SZFE
  • Színész
Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én

Weöres Sándor Színház
  • KAPITÁNY / CURIO /VALENTIN/ PAP / RENDŐR

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!