művész


Galambos Dorina

Galambos Dorina

Galambos Dorina (Budapest, 1983. november 12. –) énekesnő, a Mrs. Columbo együttes tagja.

Édesapja és nagybátyja fiatal koruktól kezdve gitároztak, így Dorina már korán elhatározta, hogy énekesnő lesz, 16 éves korától énektanárhoz járt. A Megasztár első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe, a legjobb 12 előadó közé. 2005-ben…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Galambos Dorina (Budapest, 1983. november 12. –) énekesnő, a Mrs. Columbo együttes tagja.

Édesapja és nagybátyja fiatal koruktól kezdve gitároztak, így Dorina már korán elhatározta, hogy énekesnő lesz, 16 éves korától énektanárhoz járt. A Megasztár első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe, a legjobb 12 előadó közé. 2005-ben kiadta első albumát Játékország címmel, melynek első kislemeze, az Instant nő lett.

2008-ban Hudák Zsófi nagybőgőssel megalapították a Mrs. Columbo zenekart, mely kezdetben pop-rock slágereket dolgozott át jazzbe. Közben Dorina 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán diplomázott és a zenekar is egyre nagyobb népszerűségre tett szert, kedvelt szereplői lettek fesztiváloknak és kluboknak itthon és külföldön egyaránt. Első lemezük, a (re)make up, 2013-ban Fonogram Díjat nyert "Az év hazai jazz albuma" kategóriában. Dorina és a zenekar 2012-től már saját szerzeményeket is jegyez, melyek közül az első, a Játszd Újra!, rögtön bekerült a 2012-es Eurovíziós Dalverseny legjobb 30 dala közé. 2014. márciusában jelent meg a zenekar első koncert dvd-je Mrs. Columbo Live címmel, melyet a Budapest Jazz Clubban rögzítettek!

Dorina hobbija a főzés. Ennek következtében 2011. őszén legjobb barátnőjével, Péterfi-Nagy Évivel gasztro videóblogot indított, UFF!, azaz Unokáink is főzni fogják címmel. 2014-től blogjukkal a life.hu sztárszerzői lettek. Ennek célja, hogy megmutassák, két fiatal feleség is feltalálhatja magát a konyhában, és nem kell mesterszakácsnak lenni ahhoz, hogy valami finomság kerüljön az asztalra.

Férje, a United és B the First együttes frontembere Pély Barna, akivel az első Megasztár alatt ismerkedett meg 2003-ban. 2013-ban házasodtak össze.

Roadkill Café – Galambos Dorina, Mihályi Réka, Pély Barnabás, Tóth Vera

Roadkill Café – Galambos Dorina, Mihályi Réka, Pély Barnabás, Tóth Vera

Orfeum Club
  • Énekesnő
SZILÁRD PIANO PROJEKT - Galambos Dorina, Kiss Flóra

SZILÁRD PIANO PROJEKT - Galambos Dorina, Kiss Flóra

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Egyéb

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!